Sajnos nagyon veszélyes világban élünk. Ezt a média sem felejti el soha az orrunk alá dörgölni, hiszen számos baleset, tűzvész, ufótámadás történhet velünk. A városias életmód az utóbbi időben soha nem látott szélsőségekbe megy el, a betonkörnyezet tagjai szinte halálra rémülnek, ha valamilyen természetes dologgal találkoznak, legyen az időjárási jelenség, valamilyen vadállat (pedig ebben szerencsések vagyunk, hiszen hazánkban nem igazán élnek életveszélyes ragadozók), valamely vad termés vagy gomba.

Tény, hogy olyan környezetben, ahol nem ismerjük a szabályokat, érdemes visszafogottan viselkedni, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kellene hőkölnünk a természetben való túrázástól, sétáktól, inkább nézzünk utána, hogy az extrém helyzetekben mi a teendő.

Például mi a teendő, ha az erdei séta alatt vadakkal találkozunk? A szarvasfélékkel nincs gond, hiszen sokkal jobban félnek az embertől, mint mi tőlük. A szarvasokkal konfliktusba kerülni sokkal könnyebb az autóúton, amikor kiugranak elénk, mint az erdőben. Általában ha hallják, hogy ember jön, észrevétlenül eltűnnek, legtöbbször észre se vesszük, hogy ott voltak. Ha számukra is meglepetés a találkozás és/vagy nagyon megijednek, lehet hogy nagyobb zajjal menekülnek, ilyenkor érezhető a földön a patáik dobogása, és hallható a csörtetés az aljnövényzeten.

A vaddisznó azért „más tészta”, mert bár ők is igyekeznek elkerülni az emberrel való találkozást, előfordulhat, hogy agresszíven fognak velünk viselkedni. Erre akkor van a legnagyobb esély, ha éppen malacaik vannak (január-május, bár tulajdonképpen egész évben nem kizárható). Ha vaddisznókkal futunk össze, soha ne vesztegessük az időt arra, hogy megpróbáljuk felmérni hányan vannak és milyen összetételben. Ne vegyünk fel számukra fenyegető viselkedést azzal, hogy elindulunk feléjük. Nagyon fontos, hogy ne álljuk útjukat, ne szorítsuk be őket olyan helyre, ahol nem tudnak elmenekülni!

Ha utána olvasunk az interneten, hogy ki mit tanácsol ilyen helyzetben, láthatjuk, hogy többféle „iskola van”. Vannak akik szerint meg kell próbálni elriasztani a disznókat, vagyis fütyülni, kolompolni, botot lengetni kell. Vannak, akik szerint nem érdemes ilyesmivel próbálkozni, mert félre érthetik, főleg ha mamakocákról van szó és amúgy sem lehet őket elriasztani.

Van aki szerint mozdulatlanul kell állni, mert az semmiképp nem fenyegető, van aki szerint „szégyen a futás, de hasznos”. Az utóbbi cáfolatául szolgál az hogy a vaddisznó rendkívül kitartó futó, 45 km/h csúcssebességgel, ezt pedig egy ember ritkán tudja űberelni.Mindkét cselekmény kihívást jelenthet a számukra, és mivel mindkét tekintetben alul maradnánk ha konfrontációra kerülne a sor, jobb nem forszírozni a dolgot. A fára mászás sem megoldás, hiszen a vaddisznó van olyan okos, hogy addig áll a fa alatt, amíg el nem fáradunk és le nem pottyanunk.

A zajkeltésnek lehet azonban létjogosultsága, abban az esetben, ha még nem találkoztunk össze vaddisznóval, de esélyes, hogy valahol ott van a közelben, akkor érdemes tapsolni, énekelni, hogy tájékoztassuk a röfit arról, hogy érkezünk és legyen lehetősége elvonulni, elkerülni a találkozást.

Nagyon fontos az is, hogy ne közeledjünk az állatok felé, még akkor sem, ha nagyon békésnek tűnnek. Ennél csak egy dolog képezi még erősebb tabu tárgyát: ha csíkos vadmalacokat találunk egymagukban (esetleg felfedezünk egy fészket vagy csak úgy, egy bokor alatt) soha, de soha ne menjünk közel, ne nézegessük őket és pláne ne simogassuk/vegyük ölbe őket. Akármilyen elesettnek is tűnnek, higgyük el, nincsen szükségük segítségre, az anyjuk valószínűleg csak élelmet keres. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy ha felfedezik egy idegen jelenlétét vagy épp kiemelik őket a biztonságos fészekből, fel fog harsanni a segélykérő visítás és ha a mama megjelenik, nagyon nagy bajba kerülünk.

Ha felnőtt vaddisznóval találkozunk, két dolgot tehetünk, mindkettőhöz meglehetős önfegyelem szükséges. Az egyik, hogy úgy csinálunk mintha nem vettük volna észre és a tempónk különösebb megváltoztatása nélkül igyekszünk eltűnni a színről. A másik, hogy megállunk és megvárjuk amíg ő távozik. Ilyenkor érdemes nem felvenni vele a szemkontaktust.

Támadáskor a vadkan az agyarait használja, a koca harap. Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy ránk támad a vaddisznó és nem tudunk elmenekülni, a legjobb ha hasra fordulva összegömbölyödünk. Érdemes a fejünket a karjainkkal védeni, esetleg egy fa vagy bokor alá benyomulni, a belső szerveinket pedig az összegömbölyödés révén biztonságba helyezni.