Vadalarm Ilyen gyorsan jöhet egy egérinvázió - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Ilyen gyorsan jöhet egy egérinvázió

A hétköznapi ember számára szinte elképzelhetetlen, hogy a rágcsálók milyen gyors tempóban szaporodnak és – ha jó helyük van – milyen gyorsan birtokba tudnak venni egy-egy területet, ingatlant. Egy kifejlett nőstény egér évente akár ötször-hatszor is ellik, egy-egy alom kb. hat-nyolc kölyökből áll. Az egerek kifejlődésének ideje mindössze két hónap, vagyis ennyi idő után a frissen született kölykök is ivarérettekké válnak.

Kedves olvasónk! Mai feladványunk, hogy számold ki: egy egérpártól, a leszármazottak kölykei és azok szaporodása révén hány egyed születik egy év alatt, míg a vemhességi idő mindössze 20 nap? Ugye nem könnyű még elképzelni sem, nem hogy kiszámolni?

Az emberek környezetében két egérfaj megjelenése jellemző, a házi és a mezei egéré, de fellelhetőek az ezek kereszteződéséből létrejövő, ún. güzü egerek is, amelyek mindkét faj jellegzetességeit hordozzák. Az egerek megjelenése az emberek környezetében, házaiban inkább az ősz és tavasz közötti időszakra tehető, hiszen a téli hidegben nehezebben találnak táplálékot az erdőn-mezőn, így szívesen „fanyalodnak rá” a mi éléskamráinkra. Azonban könnyen előfordulhat, hogy nyáron is találkozhatunk egerekkel, hiszen bolondok lennének lemondani egy kiváló emberközeli élelmiszerforrásról csak azért, mert épp kint meleg van és sok a táplálék.

Jellemző a mezei egerek inváziója az ember környezetében ősszel, amikor a szántás révén összezúzódnak a járataik, és kénytelenek új otthont, új élelmiszerforrást keresni, mivel nem férnek hozzá a raktáraikhoz. Megfigyelések szerint száraz nyarak után nagyobb az egérszaporulat, de az esős ősz szintén inspirálhatja őket arra, hogy száraz lakásainkban keressenek menedéket.

Természetesen ezek nem törvények, így számos eltérés is előfordulhat. Hirtelen szaporulatot okozhat az adott évi jó termés, de az is, ha valamely terményünket nem jól tároljuk és észre sem vesszük, már egércsaládok élnek a kamrában/fészerben/veremben. Ne feledjük, az egér vemhessége kevesebb mint három hét, így valóban, egy apró figyelmetlenség is elég lehet ahhoz, hogy ezek az aprócska, de annál kellemetlenebb rágcsálók elárasszák a házunkat! Arról már inkább nem is beszélünk, hogy milyen csúnya betegségeket terjeszthetnek.

Ajánlott termék

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

Milyen betegségeket terjesztenek a rágcsálók?

Az egy dolog, hogy az egerek szétrágják a vezetékeket a falban. Az megint egy másik probléma, ha megeszik előled a vacsorádat és még aludni sem hagynak. De az igazán nagy veszélyt a rágcsálók által hordozott vírusok jelentik. Írásunkban ezeket vizsgáljuk meg közelebbről.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.