Vadalarm Ezért nem fogadunk ügyfeleket műhelyünkben - Vadalarm blog Vadalarm

Borászok figyelem: Küldj nekünk egy palack bort, és 5.000 Ft értékben számítjuk be vásárlásodba Kattints ide a részletekért

Ezért nem fogadunk ügyfeleket műhelyünkben

A helyzet az, hogy cégünknél alapvetően nem lehet személyesen átvenni termékeket, ez ugyanis többnyire készpénzes fizetési forgalmat eredményezne, amire nekünk őszintén szólva semmi szükségünk. Azonban megesik, hogy egy-egy ügyfél már előre átutalja a pénzt számlánkra, és éppen a környéken bóklászik, nem tudja megvárni míg feladjuk a postán a csomagját, (ugyanis életmentő lenne számára minél hamarabb hozzájutni a termékhez) hát érte jön. Kivételes esetekben, előre egyeztetés után eddig erre lehetőség volt. Így történt ez egyik kedves Ügyfelünkkel is, a termék árát előre elutalta, majd a csomagért személyesen jött el. Pár nappal később aztán ismét felkeresett minket egy nagyon sürgős termékcsere miatt. Így hát megbeszéltük a dolgot, megint személyesen szerette volna átvenni a terméket. Nem volt kifogásunk ellene. Ha érte jön, hát vigye. Beszélgetésünk nem éppen volt kellemes, a termékcserével kapcsolatban több dologban sem értettünk egyet, melyeket azonban ÁSZF-ünk tisztázott volna, arra azonban hiába hivatkoztunk, kedves Ügyfelünk csak a jogaival volt tisztában, kötelezettségeivel kevésbé. És nem, nem voltak apróbetűs részek, teljesíthetetlen elvárások, eddig ugyanis minden más ügyfelünknek sikerült ezeket betartania gond nélkül. Mi ebből sem csináltunk nagy felhajtást, tudjuk, hogy az értő olvasás nagyon nehéz dolog, nem is várhatjuk el mindenkitől. Személyes találkozónk végül azzal ért véget, hogy vásárlónk felkapta a számára előkészített csomagot és elrohant.

Körülbelül egy héttel később, érkezett hozzánk egy ügyvédi felszólítás, melyben az állt, hogy fizessük vissza a szóban forgó Ügyfél számlájára a teljes vételárat, vagy küldjük ki neki az általa megvásárolt terméket. Az ügyvédjével való telefonbeszélgetésből megtudtuk, azt állítja, nem kapta meg a terméket. Kinek hazudnál, ha nem az ügyvédednek? Végülis jogos, azért vannak, hogy kihúzzanak a szarból. Cégünk a 3 éves működése alatt több ezer terméket adott el, nem éppen az a célunk, hogy átverjük a vásárlókat.

A ”csomagátvételről” nem készült adásvételi szerződés. De hogyan is készülhetett volna, mikor gyakorlatilag lopás, és nem adás-vétel történt…Lehet a mi hibánk, hogy hagytuk meglépni, de nekem például semmi kedvem nem volt Budapest utcáin keresztül üldözőbe venni Ügyfelünket. Sajnos nem az én stílusom az ilyesmi.

Mivel sehogyan sem tudtuk bizonyítani, hogy a terméket átadtuk, bíróságra pedig nem volt kedvünk járni, visszautaltuk a kért összeget, hátha Ügyfelünk ezek után végre lenyugszik majd és tovább tud lépni.

Tudtuk, hogy a Vadalarm egy értékes márka értékes termékekkel de hogy ennyire?? Na ennek viszont örülünk, úgy látszik olyan Ügyfélhez került készülékünk, akinek igazán szüksége volt rá. Anyagi kárt nekünk nem sokat okozott, egy csepp a tengerben vagy még annyi sem. A tanulság, hogy persze ezen túl is minden érdeklődőhöz pozitívan állunk majd hozzá, de szigorúan tartani fogjuk magunkat az ÁSZF-ünkhöz mely adott esetben azzal jár, hogy az ügyfélnek nincs mindig igaza és nem is lesz. Reméljük, hogy te is tanultál valamit az esetből, mi biztosan. Törvényi kereteken belül persze, de a mi üzletünk a mi szabályaink. Nem tetszik? Kérdezd meg kit érdekel.

Ajánlott ingyenes e-könyv

Napenergia a mezőgazdaságban

Napenergia a mezőgazdaságban

Ajánlott termék

Vadalarm mezőgazdasági napelem

Vadalarm mezőgazdasági napelem

Tudj meg többet

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Akik már minket választottak, és akiknek mi segítettünk

Időkép Egy Csepp Figyelem Velkey László Gyermekegészségügyi Központ

Partnereink

Axiál Agroker Rojaker Agroinform Magro Verkoffer Kft Vadászwebshop.hu Agrárágazat Mezőhír

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.