
Hogyan működik egy GPS nyomkövető a valóságban? Olvasd el írásunkat, amiben közérthetően magyarázzuk el neked, hogyan is működik ez a technológia, ami nélkül ma már létezni sem tudnánk.
A GPS nyomkövetők ma már szinte minden területen ott vannak: járművekben, munkagépeken, értéktárgyakon vagy akár mezőgazdasági eszközökön is, nem is beszélve okostelefonodról. De mit is csinál valójában egy GPS nyomkövető, és hogyan képes megmutatni, hogy éppen hol található egy adott eszköz? Nézzük meg lépésről lépésre!
A GPS (Global Positioning System) egy műholdas helymeghatározó rendszer, melyet eredetileg katonai célokra fejlesztettek ki az 1970-es években az Egyesül Államokban. A Föld körül keringő műholdak folyamatosan jeleket sugároznak, amelyeket a GPS nyomkövető eszköz képes fogadni. A nyomkövető ezekből a jelekből kiszámítja a saját pontos helyzetét a műholdakhoz képest (általában néhány méteres pontossággal).
Ezért van az, hogy minél több műhold jelét látja egyszerre az eszköz, annál pontosabb a helymeghatározás. Kültéren, nyílt területen a GPS a legmegbízhatóbb. Léteznek úgynevezett bázisállomások, melyeket fix pontokra kihelyezve még pontosabb méréseket végezhetünk, ugyanis idővel (ahogy elhalad felette egyre több műhold) képes pontosítani saját pozícióját. Persze a mozgó tárgyak, járművek nyomkövetésére használt eszközök (mint pl. a Vadalarm Tracker) esetében ez nem életszerű.
Miután a GPS nyomkövető meghatározta a saját helyzetét, ezt az információt továbbítania kell egy szerver vagy eszköz felé, hiszen azzal nem sokra megyünk, ha saját magáról tudja, hogy holvan. És itt jön a képbe a szükséges mobilinternetes kapcsolat.
A legtöbb modern eszköz ugyanis - így a Vadalarm Tracker is - mobilhálózaton keresztül küldi el az adatokat, hasonlóan ahhoz, ahogy egy mobiltelefon csatlakozik az internethez.
Ennek köszönhetően a felhasználó:
térképen láthatja az aktuális pozíciót,
visszanézheti a mozgás útvonalát,
és gyorsan észlelheti, ha az eszköz elmozdult.
Noha ezeket az adatokat te okostelefonodon látod, hosszútávú tárolásuk szervereken történik, ezért sem mindegy, hogy milyen terméket vásárolsz, hiszen nem mindegy, hogy egy harmadik országban, vagy a Vadalarm budapesti szerverein tárolódnak az adatok. Utóbbi esetben ugyanis könnyedén töröltethetsz mindent.
Egy GPS nyomkövető akkor igazán hasznos, ha hosszú ideig képes működni töltés nélkül. Az üzemidőt befolyásolja:
milyen gyakran küld pozícióadatot,
mennyire erős a GPS-jel,
és milyen környezetben használják az eszközt.
A hosszú üzemidejű nyomkövetők ideálisak olyan helyzetekben, ahol nem megoldható a napi töltés, például mezőgazdasági gépeknél vagy kültéren elhelyezett eszközöknél, esetleg raklapok, csomagok nyomkövetésénél. Fontos tisztában lenned vele, hogy azok a nyomkövetők, amik állandó mozgásban vannak, jóval gyorsabban merülnek, mint azok, amelyek egy helyben állnak, ugyanis folyamatosan új kapcsolatokat kell létesíteniük mind a műholdakkal, mind a mobilhálózat tornyaival, ezért több energiát is fogyasztanak.
Mivel a nyomkövetőket gyakran autókban használják, jól jön, hogy nem kell folyamatosan kézzel akkumulátort, vagy elemet cserélni bennük. Ezért érdemes olyan GPS nyomkövetőt választanod, melynél lehetőség van arra, hogy a gépjármű 12V-os akkumulátoráról utántöltsd a nyomkövető saját belső akkumulátorát. Beszereléskor érdemes mérlegelned, hogy a gyújtás után, vagy közvetlenül az akkura kötöd. Ha ugyanis előbbit választod, akkor biztosan nem lesz részed abban a kellemetlen meglepetésben, hogy nyomkövetőd lemeríti autód indítóakkumulátorát, cserébe ha nem használod autódat, 2-3 hetente fel kell töltened a nyomkövetőt.
A GPS nyomkövetők nemcsak lopás esetén hasznosak. Segítségükkel:
nyomon követhetők járművek és munkagépek,
ellenőrizhető egy eszköz mozgása vagy tartózkodási helye,
gyorsabban reagálhatsz váratlan helyzetekre,
és nagyobb biztonságban tudhatod az értékeidet.
Ne legyünk álszentek, teljesen jogos az igény sok munkáltató részéről is, hogy szeretné tisztán látni, hogy a céges autó tényleg arra járt, ami be lett írva. Van, aki villanypásztorába szeretné beszerelni, mások pedig csak simán személyautójuk biztonságáért aggódnak. De ha használtad már a GLS alkalmazását, abban láthatod még azt is, hogy merre jár a csomagszállító autója.
Egy GPS nyomkövető tehát:
műholdak segítségével határozza meg a pozícióját,
mobilhálózaton továbbítja az adatokat (ezért elkerülhetetlen, hogy az eszköz rendelkezzen egy mobilinternet előfizetéssel)
alkalmazáson keresztül teszi láthatóvá a mozgást,
és hosszú üzemidővel, strapabíró kialakítással támogatja a mindennapi használatot.
Ha szeretnéd egyszerűen és megbízhatóan nyomon követni értékeidet vagy járművedet, a GPS nyomkövetés egy olyan technológia, amely ma már bárki számára elérhető és könnyen használható. Ráadásul az üzemeltetéssel járó macerát mi már levettük a válladról, hiszen minden egyes eszközbe előre beépítettünk egy SIM kártyát, aminek üzemeltetését átvállaljuk, és akár a teljes szoftver- és adathasználattal együtt havi egy ezresből megoldjuk neked.
Ráadásul mi vagyunk az egyetlen olyan szolgáltató, akihez visszaküldheted Trackeredet, ha már nincs rá szükséged, és egy csökkentett áron bármikor visszavásároljuk! Kattints hát ide, és nézd meg a Vadalarm Trackert!