⏰ Dupla hangerős rágcsálóriasztó szimpla áron csak Vadalarm Premium tagoknak! Kattints ide, és fizess elő most te is 400 Forintért!
Oké, ezt a blogposztot nem ilyen körülmények között terveztük publikálni, de hát ahogy a mondás tartja, ember tervez, Isten végez. A tavasz viszont nem várat magára, a mezőgazdaságban pedig egyszerűen nem fér bele, hogy megálljon az élet. Persze ezzel nem szeretnénk azt mondani, hogy a jelenlegi helyzet nem volna elég komoly. Egyszerűen csak higgadtan megyünk előre, és közben reméljük a legjobbakat.
Ugye te sem azért készültél a szezonra a télen, hogy aztán kárba vesszen a munkád? Persze az biztos, hogy nem látjuk még előre, hogy emberi egészség szempontjából és gazdasági oldalról pontosan mekkora veszteségek várnak ránk az elkövetkezendő hónapokban. Azonban az közös a vírus és a mezőgazdaság témájában, hogy igenis tudunk tenni a helyzet javítására.
Nem vagyunk virológiai szakértők, így ebben sajnos továbbra sem tudunk segíteni, csak azt tudjuk javasolni, amit már biztosan ezer helyről hallottál, így ebbe nem is megyünk bele. A mi szakterületünk ugyanis az, hogy technológiát adjunk a kezedbe. Olyan technológiát, amit magyar mérnökök fejlesztenek magyar gazdáknak magyar igények alapján.
Gondolj bele (különösen így tavasszal, amikor sok egyéb teendőd is van) mekkora problémát jelent, ha nem veszed észre időben, hogy gond van villanypásztoroddal. Ha este egy viharban rádől egy fa a karámvezetékre, másnap reggel már kilométerekre járhatnak állataid. Vagy ha valamiért hamarabb lemerül akkumulátorod, az állatok gond nélkül szétszaggatják rendszeredet.
Erre a problémára fejlesztettük ki új megoldásunkat, a Vadalarm Villanypásztor Felügyeletet, amiről már korábbi cikkeinkben is olvashattál. Ezzel a villanypásztorodhoz válaszható opcióval többé a fenti esetek nem fognak gondot jelenteni. Ugyanis ennek segítségével egyszerre követheted nyomon rendszered kimeneti feszültségét és az áramforrás állapotát is (legyen az akkumulátor vagy hálózati adapter).
És ami egy újításnál nagyon fontos: neked semmi új dolgod nem lesz vele! Ha tőlünk vásárolsz egy villanypásztorszettet, akkor mindössze egy választható opciót kell bepipálnod a rendelés leadásakor. A többit mi intézzük: fiókodban a csomag feladása után már meg is jelenik egy zöld-sárga blokk, melyben a következő adatokat követheted nyomon:
A felügyeleti rendszer normál üzemmódban 5 percenként mobilinterneten keresztül „ránéz” villanypásztorodra és frissíti állapotát adatbázisunkban. Az ellenőrzéshez neked semmi egyéb teendőd nincs, csak belépni fiókodba, és ránézni az adatokra.
Mivel azt szerettük volna elérni, hogy neked abszolút semmi dolgod ne legyen az eszköz megvásárlását követően, ezért nincs szükséged SIM kártyára (ezt mi már beleépítettük és egy évre előre fel is töltöttük), nem kell semmit aktiválnod fiókodban vagy az eszközön. Egyszerűen bekapcsolod és megy magától minden.
Reméljük neked is legalább annyira tetszik vadiúj fejlesztésünk, mint azoknak az ügyfeleinknek, akikkel januárban beszélgettünk róla az Agromash Expón. A március eleje óta használható villanypásztor kalkulátorunkban már meg is tudod rendelni.
Kattints ehhez ide, és rendeld meg te is
Ha kérdésed lenne a rendszer működésével, írd meg nyugodtan e-mailben!