Évi 112 ezer tonna takarmány a vadaknak
A vad etetése első hallásra gondoskodásnak tűnik: segíthet átvészelni a táplálékszegény időszakokat, helyben tarthatja az állatokat, és a vadászatot is hatékonyabbá teheti. Csakhogy ma Magyarországon sok helyen nem a vadállomány növelése, hanem éppen annak csökkentése a cél a nagy vadnyomás, a vadkár és az ASP miatt. Ebben a helyzetben különösen nehezen megkerülhető adat, hogy a hazai vadgazdálkodás egyetlen év alatt több mint 112 ezer tonna takarmányt használt fel.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár 2025/26-os jelentése szerint az idényben 112 052 tonna takarmányt használt fel az ágazat, közel 5,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből 55 670 tonna szemestakarmány, 38 676 tonna lédús takarmány, 15 742 tonna szálas takarmány és 1964 tonna táp volt. Minden kategória nőtt, miközben további 1110 tonna só is kikerült a területekre.
Ez éves átlagra vetítve napi 307 tonna, óránként csaknem 13 tonna takarmány. Ugyanabban az idényben, amelyben rekordközeli volt a vaddisznóteríték, a gím, a dám és a vaddisznó jelentett állománya mégis emelkedett. A vadgazdálkodási trendekről szóló cikkünkben már láttuk: az elejtési számok növelése önmagában nem feltétlenül csökkenti a vadnyomást.
Miért visszás ez az adat?
Mert nem lehet egyszerre gázt és féket nyomni, majd csodálkozni, hogy nem lassul az autó. A rendszer egyik oldalán több vad elejtését, kisebb állománysűrűséget és kevesebb vadkárt várunk el. A másikon egyre több energiát juttatunk ugyanabba az ökológiai rendszerbe.
A plusz táplálék javíthatja az állatok kondícióját, átsegítheti őket a táplálékszegény időszakon, és bizonyos esetekben a szaporodási eredményt is növelheti. A Nébih 2026-os ASP-akcióterve maga írja le, hogy a szórók növelhetik a terület eltartóképességét és a vaddisznó szaporodóképességét, valamint gyakoribbá tehetik az állatok találkozását. Ez utóbbi járvány idején különösen kényes kérdés.
Csakhogy az országos összesítésből nem tudjuk, mennyi takarmány jutott nagyvadnak, apróvadnak vagy zárt vadaskertbe. Azt sem, mennyit használtak téli gondozásra, vadkár-megelőző elterelésre, vadászati csalizásra vagy tényleges állományfenntartásra. A 112 052 tonna tehát nem bizonyít szabályszegést. De a felelős és hatékony felhasználást sem bizonyítja.
Ez ugyanaz az átláthatósági gond, amelyet az OVA-adatok megbízhatóságáról szóló elemzésünkben már bemutattunk: a nagy országos szám látványos, de a mögötte lévő folyamat nem ellenőrizhető.
Etetés vagy gyérítést segítő csalizás?
Nem ugyanaz a kettő. A vaddisznó állományfenntartás céljából történő takarmányozása tilos. A hatályos ASP-szabályozás ugyanakkor engedi a diagnosztikai kilövést és csapdázást segítő korlátozott csalizást: leshelyenként hetente, illetve csapdánként alkalmanként 10-15 kilogramm takarmány helyezhető ki.
Ennek van gyakorlati értelme. A Nébih akcióterve szerint a hazai vaddisznóteríték akár több mint fele is szórókon eshet, vagyis a csali valóban növelheti a gyérítés hatékonyságát. A szóró tehát lehet állománycsökkentő eszköz, ha a kihelyezett takarmány után elejtés következik.
Papíron a cél választja el a csalizást az etetéstől. A természetben viszont az eredmény. Ha egy helyen rendszeresen megjelenik a takarmány, de nem társul hozzá megfelelő gyérítés, az a vad számára egyszerűen plusz energia. A felirat nem fogyasztja az állományt, a tényleges teríték igen.
Csökkenti-e az etetés a vadkárt?
Átmenetileg elvonhatja a vadat egy érzékeny táblától, és segíthet egy jól megválasztott helyen tartani. Ez lehet indokolt beavatkozás. De a több táplálék oda is vonzhatja és koncentrálhatja az állatokat, hosszabb távon pedig fenntarthatja azt az állományt, amelynek kártétele ellen eredetileg bevetették.
A vadat az egyik tábláról a másikra terelni még nem vadkárcsökkentés. A sikerhez azt kellene mérni, hogy a környéken összességében kevesebb lett-e a mezőgazdasági és az erdei vadkár, nem csak azt, hogy egy kiválasztott táblán átmenetileg eltűntek-e az állatok.
Mit kellene megmutatnia a statisztikának?
Nem újabb országos tonnaszámra van szükség. Azt kellene látni, melyik fajnak, hol, milyen célból és mennyi takarmányt helyeztek ki, majd mennyi vadat ejtettek el az adott beavatkozással, és hogyan változott a környék vadkára.
Ha a cél gyérítés, mutassák meg a gyérítés eredményét. Ha a cél vadkár-megelőzés, mutassák meg a kár csökkenését. Ha a cél az állomány átsegítése egy nehéz időszakon, nevezzék annak. Az etetés nem erkölcsi kérdés, hanem erős állományalakító beavatkozás, ezért mérhető célt és számon kérhető eredményt kell kapcsolni hozzá.
Nem a 112 ezer tonna a botrány, hanem az elszámoltathatatlansága. Ekkora mennyiségnél sem tudjuk országosan megmondani, mennyi szolgálta valóban a gyérítést, mennyi előzte meg a kárt, és mennyi tartotta életben ugyanazt a problémát, amelyet közben puskával próbálunk megoldani.
Ha a vad már a saját földeden okoz kárt, ne arra várj, hogy az országos állományszabályozás mikor hoz eredményt. Kattints ide, és nézd meg a Vadalarm vadriasztó megoldásait, vagy védd célzottan a területet Vadalarm villanypásztorral.
Gyakori kérdések a vadetetésről
Mind a 112 ezer tonna takarmányt a vaddisznók kapták?
Nem. Ez a teljes vadgazdálkodási felhasználás, többféle vadfajjal, céllal és tartási körülménnyel. Az OVA országos táblázata nem bontja le fajok és felhasználási célok szerint.
Tilos Magyarországon a vaddisznó etetése?
Az állomány fenntartását szolgáló célzott takarmányozás tilos. Korlátozott mennyiségű csalogató takarmány ugyanakkor használható a gyérítést szolgáló diagnosztikai kilövéshez és csapdázáshoz.
Növeli a vadállományt a takarmányozás?
Nem minden esetben és nem önmagában. Javíthatja viszont a kondíciót, a túlélést és a terület eltartóképességét. Az eredmény attól függ, melyik faj kapja, mennyi ideig tart az etetés, és társul-e hozzá kellően erős hasznosítás.
Megelőzhető a vadkár etetéssel?
Az elterelő etetés rövid távon távol tarthatja a vadat egy érzékeny területtől, de tartós eredménye csak helyi méréssel igazolható. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a módszer csupán máshová helyezi a kárt vagy helyben tartja a károkozó állományt.
