A fitobányászat (phytomining) olyan környezetbarát technológia, amelynél növényeket használnak fémek kinyerésére a talajból. Bizonyos növényfajok képesek nagy mennyiségben felhalmozni nehézfémeket a szöveteikben, majd betakarítás után ezekből a fémek visszanyerhetők. Izgalmasan hangzik, de vajon mennyire reális, hogy ez lesz a nyersanyagkitermelés jövője?
A csernobili katasztrófa után néhány évvel a céziummal szennyezettel talajba egy szareptai mustár nevű növényt ültettek, amelynek ez bizony nem ártott. Sőt, igen jól érezte magát. Ez a növény ugyanis felszívja a talajból a nehézfémeket, és hajtásában, leveleiben és belső nedveiben tárolja. Az ilyen növényeket hiperakkumulátoroknak hívják. Számukra ugyanis a fémek ártalmatlanok, ám az őket lelegelő állatok, vagy az őket támadó kártevők számára kellemetlenek, így túlélésüket segítik vele.
Természetesen nem csak a céziumot, hanem a rezet, cinket, nikkelt, aranyat, és a nikkelt is képesek kivonni a talajból. A csernobili megfigyelések után a tudósok már az 1980-as években elkezdték tesztelni, hogy mi történik, ha elhagyott fémbányákat a hiperakkumulátor növényekkel fedik be, és ugyan bíztató eredményekre jutottak, mégsem terjedt el a módszer.
Hogyan működik?
-
A növény felszívja a talajban lévő fémionokat.
-
A fémek a hajtásokban és levelekben halmozódnak fel.
-
A növényt betakarítják és elégetik vagy feldolgozzák.
-
A hamuból kinyerik a koncentrált fémet.
Leggyakrabban alkalmazott növények
Nikkelbányászat
Réz és kobalt
Cink és kadmium
Arany
Ritkaföldfémek
Korlátok
Noha elsőre jól hangzik, hogy környezetkímélőbb, mint a hagyományos bányászat, nem árt jobban megvizsgálni, és óvatosan bánni vele. A fitobányászatnak ugyanis jelentős korlátai vannak. Egyrészt a növényekkel való bányászat a legjobb esetben is maximum 0,3 tonna fém kitermelésére alkalmas hektáronként egy szezonban. Persze a területen tevékenykedő cégek igen ambíciózus, 1 tonnás hektáronként számokat céloznak, de ezektől egyelőre messze vannak.
Mivel ezek a számok a hagyományos bányászatnak még legjobb esetben is csak egy számjegyű százalékát érik el, azért kiváltani azt valószínűleg soha nem fogják, hiszen például egy hagyományos nikkelbánya kiváltásához több tízezer hektárt kellene művelésbe fogni. Ez persze egyben azt is jelentené, hogy az élelmiszertermelés elől vennénk el a helyet, ami etikai kérdéseket is felvetne (hasonlóan a biodízel és bioetanol kérdéséhez).
És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy mint minden növény, természetesen a fitobányászatra használt növények is nagyban ki vannak szolgáltatva az időjárás viszontagságainak.
Előnyök
A fitobányászatnak azonban vannak komoly előnyei is a hagyományos bányászathoz képest. Azokon a területeken, ahol alacsony a nyersanyagtartalom a talajban, sokszor nem éri meg külszíni fejtésű bányákat nyitni a magas energiaköltségek és környezeti károk miatt, ám napjaink nyersanyagigényes világában hamar elérkezhet az a pont, ahol a fitobányászat megtérülő befektetéssé válik.
Alacsony energiaigénye mellett nagy előny még, hogy a tájsebként tátongó régi fémbányák és a körülöttük levő szennyezett talajok rehabilitációjára tökéletesen alkalmas, hiszen 10-20 év alatt a teljes fémmennyiséget ki tudjuk vonni a talajból, így az gyakorlatilag rekultiváltnak tekinthető, és újra befogható az élelmiszertermelésbe.
Összegzés
Látható tehát, hogy a fitobányászat nem váltja ki a klasszikus bányászatot, de speciális esetekben - például meddőhányók, szennyezett területek esetén - hatékony és fenntartható alternatíva lehet. A növényekre alapozott fémkinyerés szerepe a jövőben várhatóan nőni fog, különösen a kritikus és ritkafémek iránti igény emelkedésével. Ezért mindenképp érdemes figyelemmel követnünk a mezőgazdaság és az ipar ezen új kapcsolódási pontjának alakulását.
