Vadalarm Szlovénia döntött: a túlszaporodott vadállatok a gazdaságot és a közbiztonságot is veszélyeztetik - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Szlovénia döntött: a túlszaporodott vadállatok a gazdaságot és a közbiztonságot is veszélyeztetik

Az elmúlt időszakban délnyugati szomszédunk erdős területein egyre több medvével és farkassal lehet találkozni, ami a helyi gazdáknak és lakosoknak is komoly fejfájást okoz. A túlszaporodott ragadozók táplálék után kutatva nem csak a haszonállatokat tizedelik meg, de több esetben már az emberre is veszélyt jelentenek.

A szlovén kormány nemrégiben fogadta el a törvényjavaslatot, melynek értelmében az elkövetkező időszakban közel 200 ragadozót kell likvidálni ahhoz, hogy helyreálljon a korábbi egyensúly, a túlzott szaporulat által okozott, jövőbeli problémák pedig elkerülhetőek legyenek.

Majdnem kihaltak, most mégis túlságosan sokan lettek

A huszadik század elején a természetes fogyásnak és a vadászatnak köszönhetően Szlovénia területén az őshonos barnamedve a kihalás szélére került. Elég volt azonban néhány évtized ahhoz, hogy forduljon a kocka, és délnyugati szomszédunk területén a medvék száma robbanásszerűen megemelkedjen.

A populáció száma mára eléri az ezres nagyságrendet, ami korábban sosem látott szaporulatot jelent, és az ország területéhez képest nem csak Európa legnagyobb medvepopulációjának tekinthető, de gyakorlatilag kétszeresét jelenti annak a számnak, ami a szakértők szerint ideálisnak és fenntarthatónak lenne nevezhető. Ez a zsúfoltság pedig határon belül, és határon túl is komoly problémákhoz vezethet.

Kárt tesznek a jószágban, és az embert sem kímélik

A kormány legfrissebb döntése a vadgazdálkodást illetően mind a gazdák nyugtalanságának, mind pedig a medvetámadások által generált indulatoknak köszönhető. Az elmúlt időszakban a túlszaporodott medvék nehezen jutnak élelemhez, ezért gyakorta megesik, hogy otthonuktól távol vándorolva, akár urbánus környezetben is táplálék után kutassanak. Az elmúlt időszakban így nem csak az erdő közeli falvakban tartott haszonállatokra nézve lettek veszélyesek, de több esetben nem riadtak vissza attól sem, hogy rátámadjanak az emberre.

A legutóbbi áldozat egy idős hölgy, akit egy erdő mellett lepett meg a feldühödött vadállat. Szerencsére könnyebb sérülésekkel sikerült megúsznia az esetet, azonban a szakértők szerint, ha a vadgazdálkodás nem kezeli megfelelő módon a szaporulatot, csak idő kérdése, hogy mikor történik meg ennél nagyobb probléma.

Nem csak a medvék jelentenek gondot

A szlovén kormány elfogadott törvényjavaslata alapján a túlszaporodott barnamedve-populáció száma nem kevesebb, mint 200 egyeddel kell csökkenteni az elkövetkező időszakban. Ebből 175-öt vadászok lőnek majd ki, a maradék 25 példány eltűnését pedig a természetre bízzák a vadgazdálkodási szakértők.

Ezzel az ügy azonban még nincs lerendezve, hiszen nem csak a medvék jelentenek problémát a szlovén gazdák és polgárok számára. Az elmúlt időszakban elszaporodtak a farkasok is. A falkában járó állatok sem a birkákat, sem a lovakat nem kímélik. A közelmúltban történt támadásoknak a legfrissebb adatok szerint már több mint 100 haszonállat esett áldozatul.

A kormány éppen ezért a farkaspopuláció szabályozását is napirendre helyezte, az elfogadott törvényjavaslat értelmében pedig a szlovén vadgazdálkodásnak a korábban említett 175 medve mellett 11 farkastól is meg kell szabadulnia.

Miért szükséges a drasztikus megoldáshoz?

Habár a probléma megoldása első ránézésre brutálisnak tűnhet, fontos tudni, hogy populációk szabályozása több szempontból is indokolt. A túlszaporodott ragadozók nem csak a mezőgazdasági szempontból fontos haszonállatokra jelentenek fenyegetést, de mint az elmúlt időszakban ezt példák is igazolták, az emberre is veszélyesek.

Ezen kívül a túlszaporulat problémája egy idő után a környező országokat is érintheti, beleértve ebbe hazánkat is. Az elmúlt időszakban egyre többet hallottunk például a Magyarország területén élő farkasokról, akiknek egy része nagy valószínűséggel Szlovénia területéről érkezett országunkba.

Ajánlott termék

Vadalarm Smart Pro

Vadalarm Smart Pro

A leghatékonyabb módszer vadkár ellen: akár 90%-kal csökkentheti a vad- és madárkárt. Azonnali eredmények, pénz visszafizetési garancia.

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

Rengeteg problémát okoz a túlzott mennyiségű csapadék

Művelhetetlen földek, szaporodó gombabetegségek és robbanásszerűen növekvő gyümölcsárak a piacon. A heves esőzések a zöldség-, a gyümölcs-, és a gabonatermelő gazdákat sem kímélik.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.