Vadalarm Küszöbön a rágcsálók inváziója: így előzd meg! - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Küszöbön a rágcsálók inváziója: így előzd meg!

Ahogy egyre hidegebbre fordul az idő, egyre gyakrabban keresnek a kistestű rágcsálók télire menedéket. Mivel az elmúlt években ügyfélszolgálatunkon lexikonnyi tapasztalat halmozódott fel a rágcsálók és emberek együttélésének problémáiról, ezért szinte kötelességünk megosztani olvasóinkkal tudásunkat. Írásunkban most azt vesszük górcső alá, hogy mely állatok okoznak elsősorban problémát, és hogyan érdemes elkezdened annak megoldását.

A hideg elől menekülnek

Noha a cikk írásakor még tombol a vénasszonyok nyara, könnyen meglehet, hogy hamarosan beköszöntenek az első éjszakai fagyok. Fázni pedig ahogy mi sem, úgy az állatok sem szeretnek. Ráadásul a hideg a kisebb testű állatokat még inkább veszélyezteti, ugyanis kisebb fizikai méreteikből adódóan gyorsabban ki tudnak hűlni egy nagy fagyban. Így számukra fokozottan fontos, hogy lehetőleg meleg menedéket találjanak télire. Persze figyelembe veszik azt is, hogy milyen gyakran találkoznak az adott helyen közvetlenül más élőlénnyel. Emiatt jobbára a napi szinten nem látogatott helyiségeket, vagy épületeket preferálják.

A baj csőstül jön

Sokszor pont emiatt is nehéz észrevenni, hogy valahova egér vagy patkány fészkelte be magát. Jobb esetben az első bűnjel a rágcsálóürülék szokott lenni. Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, sajnos könnyen lehet, hogy már csak a komoly kártétel, például egy elrágott cső vagy vezeték hibájának nyomozásakor akadunk rá a tettesre. Vagy inkább tettesekre. Ugyanis a másik fontos információ, amivel tisztában kell lenned, az az, hogy a rágcsálók gyorsan szaporodó társas lények. Így ha valahol eggyel találkozol, ott nagyon hamar többel is fogsz.

Nem csak a rágással okoznak bajt

A rágcsálók amellett, hogy komoly problémákat okozhatnak rágásukkal, még egyéb módokon is veszélyeztetik nyugalmunkat. Előfordul, hogy különböző bakteriális, vírusos fertőzéseket hordoznak, de például az is potenciális veszélyforrás, hogy egerek és patkányok fonálférget is hordozhatnak. Állattartóknak valószínűleg nem is kell magyaráznunk, hogy ez mennyire kellemetlen tud lenni.

Legjobb védekezés a megelőzés

Noha hozzánk már akkor telefonálnak potenciális ügyfeleink, amikor már a fenti problémák közül valamelyik egyértelműen felütötte a fejét, sokkal egyszerűbb megelőzni a bajt. A megelőzés legfontosabb lépéseit egyébként akkor is érdemes elvégezned, ha már jelentkezett a probléma, ugyanis a megszüntetéséhez nagyban hozzájárulhatsz vele.

A legfontosabb, amit mindenkinek elmondtak kiskorában: tarts rendet. Ne hagyj úgy a kamrában vagy raktárban élelmiszert, hogy az könnyen hozzáférhető legyen az egerek számára. Amit csak lehet dobozolj be, zárd le légmentesen, vagy tedd zsákba, de legalább lógasd fel!

Majdnem ugyanilyen fontos, hogy ne hagyj nekik esélyt a bejutásra. Lehetőleg minden kis rést zárj be, a szellőzőkre pedig mindenképp tegyél rácsot. A helyiségek és melléképületek ajtaját zárd be mindig, különösen éjszakára. Egy kis odafigyeléssel tulajdonképpen már ennyi elég ahhoz, hogy ne a te garázsodba fészkejenek be az egerek.

Tapasztalataink szerint a többieknél egy fokkal nehezebb dolga van azoknak, akik könnyűszerkezetes házban élnek, gipszkarton álmennyezetük, lambériájuk, vagy nyitott beépítetlen tetőterük van. Ezek az építészeti elemek ugyanis tálcán kínálnak fel mindent, amit egy rágcsáló szeme-szája megkívánhat: meleget, alapanyagot fészeképítéshez, és háborítatlan környezetet utódok nemzéséhez.

Mit tehetünk, ha már beütött a baj?

Először is fontos leszögeznünk, hogy mi magunk is rágcsálók távoltartására gyártunk eszközöket, ám semmiképp sem jelenthetjük ki, hogy a miénk az egyetlen és minden esetben ideális megoldás. Sok egyéb módszer is létezik, melyeket bevethetsz a problémád megoldására. De a legfontosabb mégis az, hogy ha már beütött a baj, akkor is úgy kell hozzálátnod a rágcsálótlanításhoz, mintha még csak a megelőzésen dolgoznál. Ugyanis ahogy a jó öreg mondás tartja, valóban a rend a lelke mindennek. És hiába irtod ki, vagy űzöd el az állatokat olyan helyről, ahol kupi van, oda jó eséllyel hamar vissza fognak térni. Miután rendet tettél, kezdődhet a csata.

A „jó öreg” mérgek

Mi tagadás, a legtöbb ember fejében, ha rágcsálóról van szó, toplistás megoldás a méreg. Megértjük, mert sokan elegáns és gyors megoldásként tekintenek rá. A legtöbb méreg véralvadásgátlót tartalmaz, amely a legkisebb mechanikai behatásra is belső vérzést okoz az állatoknak, amiben nagyon hamar elpusztulnak. Azonban ennek a módszernek két fontos mellékhatása is van. Egyrészt sajnos sokszor előfordul, hogy a rágcsálóknak szánt, nem szakszerűen kihelyezett mérget végül háziállatok fogyasztják el. Másrészt sokszor megesik, hogy az egér vagy patkány olyan helyen pusztul el, ahol észre sem vesszük, csak akkor, amikor már szaga van a bomló tetemnek.

A szintén dobogós csapdázás

Főként az egerek elleni védekezés egyik leggyakoribb módja ez. A szinte bármely boltban beszerezhető csapdákba a szokásos csaléteknek a mesebeli sajtot szokták hibásan belerakni. Sokkal jobban járunk, ha sajt helyett almát vagy diót teszünk bele, ugyanis a tévhitekkel ellentétben ezek a rágcsálók kedvenc élelemforrásai. Itt ugyan kisebb az esélye annak, hogy a csapdába véletlenül háziállat sétál bele, ám a tetemekkel, vagy elfogott állatokkal később itt is kezdeni kell valamit. A nagyobb testű állatok elfogásához, mint például a nyestek és pelék, már nagyobb méretű, szakszerű csapdákat kell beszerezni, és szabadon bocsátásukhoz sem árt legalább 10 kilométerre eltávolodni otthonunktól. Lehetőleg, ha ezt a módszert választod, figyelj rá, hogy ne másnak okozz bosszúságot a szabadon bocsátáskor.

A házi praktikák

Sokan sokféle módszert fejlesztettek ki az évek során rágcsálók ellen. Az általunk legtöbbször hallott és ügyfeleink által is rendszeresen alkalmazott módszerek közül most csak a leggyakoribbakat emeljük ki. Az első ezek közül a különféle szaghatásokon alapuló verzió. Ezekben a közös, hogy az állatok számára azt próbálják jelezni, hogy itt nem tanácsos tanyát verniük, mert folyamatosan kellemetlen impulzusoknak lesznek kitéve. A szaghatáson alapuló készítményeket természetesen szintetikus kivitelben, spray formájában is be lehet szerezni. Sokan alkalmaznak emberi hajat is, de ennél is gyakoribb a borsmenta kihelyezése.

Mint minden házi módszer esetében, a tapasztalatok vegyesek, ám nem reprezentatív felmérésünk alapján a szaghatásnál jobb eredményeket lehet elérni, ha az állat fülére hatunk. Valószínűleg ennek evolúciós okai lehetnek, hiszen a rágcsálók többnyire zsákmányállatok, így számukra az időben való menekülés jelentette mindig is a túlélést. Ehhez pedig hallásukat fejlesztették tökélyre.

A leggyakoribb hangalapú házi praktika, melyet elsősorban az ugyan nem rágcsáló, de rágcsálókhoz sok szempontból hasonló nyestek riasztására kitalált vizespalackos megoldás. Ezt is legtöbbször járművek nyest elleni védelmére szokták alkalmazni. Lényege, hogy a védeni kívánt jármű köré vízzel félig megtöltött PET palackokat helyezünk, melyek a külső hőmérséklet változása miatt tágulnak és zsugorodnak, aminek eredményeként véletlenszerű pattogó hangokat adnak ki. Ez sokszor távol tudja tartani az állatokat.

A modern megoldások

Persze nem is a 21. században élnénk, ha nem léteznének már a rágcsálók távoltartására is kütyük. Ezek mindegyike fényt vagy hangot bocsát ki különböző tartományokban annak érdekében, hogy megzavarja az állatok kellemes életmódját a lakóépületekben. Egyből ki kell térnünk viszont egyéb, nem bizonyított, vagy akár bizonyítottan nem működő módszerekre is. Ezek közül a leggyakoribb az elektromágneses elven működő módszer. Terjesztői szerint ennek lényege, hogy egy eszköz a konnektorba dugva olyan hullámokat gerjeszt, melyek a villanykábelekben terjedve az egész házat megvédik a rágcsálóktól és a rovaroktól is. Korábban mi is vásároltunk ilyen kütyüket, amiket vizsgálatnak vetettünk alá, de semmit nem találtunk bennük, ami bizonyítottan riasztaná az állatokat. Így te se dőlj be nekik.

Amik viszont bizonyítottan működnek, azok rendre fényt vagy hangot bocsátanak ki. Persze a skála itt is nagyon széles. A legpraktikusabb megoldás nyilván az, ha olyan megoldást választasz, ami téged nem zavar. Ilyenkor jöhetnek szóba az ultrahangos megoldások, mint amilyeneket mi is gyártunk.

Az ultrahangról annyit érdemes tudnod, hogy mint ahogy nevei is sugallja, az is egy hang. Csak éppen olyan magas, hogy azt már a mi fülünk nem képes meghallani. Ellenben a rágcsálóknak és a nyesteknek olyan jó a fülük, hogy őket ez nagyon is zavarja. Persze, mint minden folyamatos és zavaró hatáshoz, ehhez is hozzá lehet szokni. Ezért készítjük úgy a Vadalarm ultrahangos termékeket, hogy azok folyamatosan változtassák az általuk kiadott hangokat. A lényeg az, hogy ha az ultrahangos termékek mellett döntesz, akkor, ha nem is a Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztót választod, legalább olyan terméket válassz, amely folyamatosan változtatja hangját, és azt lehetőleg nagy intenzitással adja ki. Mivel ennek a cikknek nem célja, hogy részletesebben meséljünk saját megoldásunkról, ezért, ha téged érdekel, hogy miért és miben gondoljuk saját megoldásunkat a legjobbnak, kattints ide, és olvass róla bővebben.

Velünk vagy még?

Általában nem szoktunk ilyen hosszú és részletekbe menő cikket írni. Most mégis úgy éreztük, hogy amikor a lakosság egyre nagyobb részének minden forint számít, tényleg csak arra a módszerre költs, amelyikről úgy gondolod, hogy számodra a legjobb megoldást hozza. Lehet, hogy valakinél már az is megoldja a problémákat, ha rendet rak a padláson, és megússza az egérinváziót egy forint elköltése nélkül. És bizonyosan idén is nagyon sokan lesznek, akiknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha rossz módszert választanak, vagy bedőlnek az interneten is terjedő tévhiteknek (amiket legutóbbi cikkünkben foglaltunk össze). Azoknak a kitartó olvasóinknak pedig, akik idáig eljutottak a cikk olvasásában, szeretnénk egy 2.000 forintos kuponkóddal kedveskedni, melyet rágcsálóriasztó beszerzésére lehet beváltani: vásárlásodkor a kuponkód mezőbe csak írd be a 8QU8LVI2 kódot!

Köszönjük szépen, hogy követsz minket, és minél hosszabb rágcsálómentes időszakot kívánunk!

Ajánlott termék

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

3 gyakori tévhit az ultrahanggal kapcsolatban

Bizonyára a te szakmádban is vannak olyan gyakori félreértések, amelyek hallatán falra tudnál mászni. Nincs ez máshogy a mi egyik szakterületünkön, az akusztikus állatriasztóknál sem. Pláne, hogy az internet tele van olyan cikkekkel, amelyek érdekből íródtak, és bármit megígérnek például az ultrahangos rágcsálóriasztókkal kapcsolatban, csakhogy megvedd a terméket. A mi célunk az, hogy segítsünk, és nem az, hogy lehúzzunk. Ezért szeretnénk eloszlatni a 3 leggyakoribb tévhitet!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.