Vadalarm Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek! - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, nincs magyar ember, aki ne tudná, hogy ilyenkor szódával vagy kölnivel, de locsolni és verset mondani, na meg sonkát enni muszáj. Azonban igen kevesen vannak, akik a hagyomány pontos vallási hátterét ismernék.

A húsvét, sokak tudását megcáfolva nem a péntekkel kezdődik, hanem a virágvasárnappal. Ez a húsvét előtti vasárnap neve, a húsvéti ünnepkör kezdete. Ezen a napon ünnepeljük Jézusnak a szamáron való jeruzsálemi bevonulását. A történet pontosan úgy szól, hogy a bevonuláskor a nép a ruháját terítette az útra és ágakat törtek a fákról, hogy ezeket Krisztus elé szórják.

Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékezünk. Ekkor vett Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Nagypénteken emlékezünk meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. A nagyszombat a húsvétvasárnapot megelőző nap. A húsvéti ünnepkör szent három napja közül ez az utolsó. A hagyomány szerint ezen a napon Jézus holtan feküdt sírjában. Nagyszombatról húsvét vasárnapra  virradóan pedig Jézus feltámadását ünnepeljük. A szombati nap itthon nem munkaszüneti nap olyan munkahelyeken, ahol szombaton is kell dolgozni, azonban a péntek és a hétfő igen.

A húsvét hétfőnek egyházi jelentősége nincs, kizárólag népszokások köthetők hozzá. Ilyenkor szokás például locsolkodni, tojást festeni és sonkát enni. Utóbbit magyar ízlésekhez híven jó füstölten. A sonkaevés hagyományának eredete is Bibliai. A 40 napos böjt utáni első alkalom, hogy húst vesz magához az ember, ahogyan azt a neve is mutatja. 

Kedves Hölgyek, kívánjuk nektek, hogy idén legyen éppen annyi locsoló, hogy ne hervadjatok el, de fokozottan figyeljen mindenki az egészségügyi intézkedésekre! Végezetül pedig mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Vadalarm minden dolgozója!

Ajánlott termék

Vadalarm Vakondriasztó

Vadalarm Vakondriasztó

Felejtsd el a feltúrt gyepet, megérkezett a legerősebb vakondriasztó!

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

A nap vicce 20.000 Ft-ot ér!

Bolondozz velünk csütörtökön. Telefonos vásárlásod előtt mondj Nikinek, az ügyfélszolgálat vezetőjének egy maximum 1 perc hosszúságú viccet. Ha meg bírod őt nevettetni és leadod a megrendelésedet, akkor a nevedet beledobja egy igazán bolondos kalapba. A nap végén, miután a kalap tartalmát gondosan összekuszálta, kihúz egy cetlit. Ha a Te neved áll rajta, akkor egy szerszámkészletet kapsz ajándékba.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.