Vadalarm Melyik Vadalarm termékek gyártását hagyjuk abba? - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Melyik Vadalarm termékek gyártását hagyjuk abba?

Az előző évben rengeteg újítás és két új termékünk is teret kapott: a Mini Madárriasztó és a Villanypásztor Távfelügyelet. Idén januárban pedig örömmel jelentettük nektek be, hogy szinte az összes termékünk beszéd funkcióval van ellátva. Nem titkolt szándékunk, hogy továbbra is legalább ekkora ütemben szeretnénk fejlődni. 

Az említett fejlődéshez viszont kapacitásra is szükségünk van, hisz a mottónkat ismeritek: inkább kevesebb termék, de precíz és pontos gyártás. Így hát logikus, hogy néhány termék gyártásával - egészen pontosan kettő - le kell állnunk és átcsoportosítanunk máshova a kapacitást. A következő néhány napban fogjuk pontosítani nektek, hogy mely termékekről is van szó, úgyhogy figyeljetek minket a közösségi oldalakon és Szakértői blogunkon.

melyik_termeket_hagyjuk_abba.jpg

Az új termékekről később több információt is meg fogunk osztani, néhány fotót a Facebook oldalunkon is láthatsz majd, de nagyrészt a színfalak mögé az Instagram oldalunkon tudsz betekinteni, így ha szeretnéd látni idejében, hogy mi készül, ott is kövess minket.

Ajánlott termék

Vadalarm mezőgazdasági napelem (50W)

Vadalarm mezőgazdasági napelem (50W)

Az 50 wattos mobil napelemet kifejezetten olyan gazdálkodók számára fejlesztettük ki, akik a hálózati áramforrástól távol szeretnék elektromos fogyasztóikat, pl. villanypásztorukat üzemeltetni. Mezőgazdasági kisfogyasztókhoz, 12 V-os akkumulátor töltéséhez való. Műszaki specifikációkat és bővebb információt itt találsz róla.

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

Vadalarm Napelem készletkisöprés!

Nem rég írtunk róla, hogy bizonyos termékek gyártását befejezzük, hogy újabbak gyártására tudjuk csoportosítani a kapacitásunk. Többek között az imént bemutatott 20 wattos Mezőgazdasági Napelem is ezek között a termékek között van. Ezt 3 éve gyártjuk és kisebb területek esetében nagyon jó szolgálatot is tesz, de mérlegelnünk kellett és úgy döntöttünk, hogy ennek a terméknek a gyártását fejezzük be. A készlet erejéig van lehetőség rendelni belőle, ezért idejében csapj le rá, ha neked pont egy kisebb napelemre van szükséged.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.