Vadalarm Veszélyben a vadgazdálkodás? - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Veszélyben a vadgazdálkodás?

Bár a koronavírus témából már sokunknak elege van, nem lehet minden ezzel kapcsolatos jelenséget a szőnyeg alá söpörni, így azt sem, hogy a fennmaradásért küzdenek a vadásztársaságok. Már a vírus első hulláma kikezdett a bevételeiken, a fenyegető második hullám pedig sok társaság végét jelentheti. A hazai vadgazdálkodók komolyabb források és tartalékok nélküli civil szervezetek. A vadászturizmusból finanszírozzák a működésük költségeit és a jogszabályokban rögzített kötelezettségeiket is. A vírus első hulláma így hát tartalék és bevétel nélkül érte őket, ám ez nem az ő hibájuk. Nézzük miért vannak válságban a vadásztársaságok.

Egy aggasztó példa az Alföldről

Például Gádoros-Nagyszénás Nimród Vadásztársaság vadásza, Dobróka Ferenc azt mondta, hogy tavaly 1000 forint volt a gímszarvasnak kilója, most 500 forint, egy éve 1250 forintért volt eladható az őz hús, most pedig 900 forintot adnak az első osztályúnak kilójáért. Nekik is csak az őszi őzbak vadászatban áll a reményük, nagy bajt okozna a beharangozott második hulláma a vírusnak. Ez a társaság őszig képes kihúzni, utána már csak két lehetősége van: a tagok többlet fizetéssel megmentik a társaságot, vagy az állam veszi át a területek kezelését és a Nimród vadásztársaság megszűnik mostani formájában létezni. Természetesen ez csak egyetlen társaság a rengeteg szerencsétlen és szomorú helyzetbe került közül.

dobroka_ferenc.jpg

Miért vannak válságban a vadásztársaságok?

Az éves hozam alappilére a legtöbb vadásztársaság esetében a tavaszi őzbak vadászat.  A társaságok rendszerint májusig húzzák ki a bevételeikből és számítanak az évről-évre ilyenkor érkező vendégvadászokra, hogy az ebből jövő pénznek köszönhetően újra tervezni tudják költségvetéseiket. Vannak esetek, mikor nem érkeznek időben a vendégek, és az utolsó néhány hétben már nincs pénz a hivatásos vadászok fizetésére, járulékaira, üzemanyag-költségére és egyéb kiadásra. A várva várt olasz, osztrák, német és francia vendégvadászok pedig most a pandémia miatt igazán sokat késnek, nem pár hetet. A beharangozott második hullám miatt pedig esetlegesen az őszi vendégvadászat is elmaradhat, ami így már az írásunkból szépen kirajzolódott, hogy miért is olyan nagy gond a vadásztársaságoknak.

Mivel lehetne bevételt növelni?

  1. A tagdíj emelés, de ezt a tagságnak kell megszavazni, ha meg is szavazzák ki fognak lépni azok a tagok, akik nem tudják megfizetni az emelkedett tagdíjat és tulajdonképpen ugyan ott tart majd az éves bevétel, ha a tagdíj emelkedik, de a tagok száma csökken.
  2. Az új tagok felvétele, bár itt a beilleszkedés és a belső feszültségek miatt maradnak kérdések.
  3. Jó megoldás lenne, ha az állam csökkentené 5 százalékra a vadhús áfáját, csakúgy, mint azt a halhússal tette. Ez nagy segítség lenne a vadásztársaságoknak.
  4. Szintén eredményes lenne a civil szervezetek számára, ha az állam a vadhúst felvásárolná fix áron, amit aztán közétkeztetésekre használna fel, például korházakban, iskolákban, hajléktalan szállásokon.

ozbak.jpg

kép forrása: https://vadaszujsag.hu/

A vadásztársaságok tönkremenetele senkinek nem érdeke. Azon kívül, hogy egy eddig jól működő szektor kerülne padlóra, a mezőgazdaság és az ökoszisztéma is a kárát látná. Túlnépesednének az egyes fajok és megnövekedne a vadkár, ami a haszonnövény-, és gyümölcstermesztők bevételének jelentős kiesését jelentené. Ez a gyümölcsök és zöldségek felhasználói árának növekedését jelentené. Így hát jelentősen drágulna a hétvégi menük ára. Ezért a vadásztársaságok problémája mindannyiunk közös válsága. Ne vegyük félvállról, hiszen ez egy lavina, ami előbb-utóbb mindenkihez elér.

Ajánlott termék

Vadalarm Smart Pro

Vadalarm Smart Pro

A leghatékonyabb módszer vadkár ellen: akár 90%-kal csökkentheti a vad- és madárkárt. Azonnali eredmények, pénz visszafizetési garancia.

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

Mezőgazdasági károk és biztosítások

A gazdák a legkiszolgáltatottabbak az időjárási viszontagságoknak és fertőzéseknek, sőt még a bűnözőknek is. Mi úgy gondoljuk, hogy a modern gazdálkodásba beletartozik a megfontoltság és elővigyázatosság is. Éppen ezt támogatva hoztunk létre egy egyedülálló biztosítási csomagot termékeinkre.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.