Vadalarm Ha távol tartjuk a rendezett kerttől, akár barátunk is lehet a vakond - Vadalarm blog
Ennyi idő múlva csomagolunk:
Add le időben rendelésedet, hogy még ma útnak induljon csomagod!

Ha távol tartjuk a rendezett kerttől, akár barátunk is lehet a vakond

A kertészek egyik legszörnyűbb rémálmát a vakondtúrásokkal tarkított gyep és veteményes jelenti. Nem véletlenül, hiszen a kertben megjelenő vakondok elűzése nem egyszerű feladat, sokak szerint a lehetetlennel egyenlő.

Érdemes azonban tudni, hogy egy-két vakondtúrás még nem a világ vége, sőt! A gyakran kártevőnek tartott állat hasznunkra is válhat a veteményesben, ha pedig túlzottan nagy bosszúságot okozna, mindig akad békés megoldás a problémára.

 Kerüljük az agresszív megoldást

Ha a vakond-kérdés kerül szóba, gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik végső kétségbeesésükben agresszív megoldáshoz folyamodnak. Fontos azonban tudni, hogy a vakond megölése nem jelent megoldást a problémánkra.

A közönséges vakond ugyanis védett állat, éppen ezért semmiképp sem szabad agresszívan kiirtani kertünkből. Egy példány természetvédelmi értéke 25.000 forint, azonban nem csak az anyagi és az erkölcsi megfontolás az, ami miatt nem érdemes végeznünk ezekkel a kertünkben élő állatokkal.

Nem feltétlenül ellenünk dolgoznak

A legtöbb kerttulajdonos azért retteg annyira a vakondoktól, mert a hétköznapok folyamán kizárólag destruktívnak tűnő tevékenységükkel találkozik. A vakondtúrások esztétikailag valóban nem túl előnyösek, és egy két közönséges vakond képes lehet napok alatt tönkretenni egy gyönyörűen rendezett kertet, abban az esetben, ha nincsenek megfelelően kordában tartva.

Azt már kevesebben tudják azonban, hogy a vakondok nem csak bosszúságot okozhatnak számunkra, de ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy kertünk megszabaduljon a kártevőktől. A vakond tápláléka ugyanis főként lárvákból és gilisztákból áll, de olyan kártevőket is előszeretettel fogyaszt, mint a lótetű, vagy épp az invazív csigafajok.

És habár a giliszták elfogyasztása nem feltétlenül tesz jót veteményesünknek, a földben bujkáló lárvák és káros csúszómászók elfogyasztásával ez az apró emlős egyáltalán nem csak árt, de sokat is használhat a kertnek.

Hogyan védekezzünk a vakondtúrások ellen?

Mint azt korábban említettük, a vakondokkal szemben semmilyen esetben nem ajánlott az agresszív fellépés, hiszen védett állatokról beszélünk. Akadnak azonban olyan, jól bevált módszerek, melyek kertünk védelme érdekében segítenek távol tartani a földtúrásért felelős, hívatlan vendégeket.

Sokan esküsznek a vakondtúrásba tömött, benzines vagy petróleumos rongyra, melynek a szaga elriasztja az állatot, csakúgy, mint a vakondfű nevű kutyatej-félére, melynek a gyökeréből párolgó aromák képesek lehetnek távol tartani kertünktől a kártékony emlősöket.

Természetesen nem csak házi praktikákkal, de bolti megoldásokkal is védekezhetünk a kertünket feldúló vakondok ellen. Vásárolhatunk olyan elektromos vakondriasztót, mely alacsony frekvencián sugároz rezgéseket az állat számára, de az ammónia alapú gázkapszula is jó megoldás lehet számunkra. Ez utóbbi sem öli meg az állatot ugyanis, pusztán az általa ásott alagutat fullasztó gázzal töltve menekülésre készteti hívatlan vendégünket.

Abban az esetben pedig, ha egyik módszer sem működne, nem szabad feladnunk a harcot. Mind a házi praktikák, mind pedig a bolti megoldások közt találhatunk még olyan megoldást, mellyel megelőzhető az, hogy agresszív megoldáshoz folyamodva kelljen kiűznünk díszkertünkből vagy veteményesünkből a megannyi problémát okozó betolakodókat.

Ajánlott termék

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Vadalarm ultrahangos rágcsálóriasztó

Tudj meg többet

Tervezz villanypásztort 5 perc alatt!

Válaszolj 8 kérdésre és máris összeállítjuk személyreszabott villanypásztor rendszeredet!

Vadalarm Villanypásztor Tervező
Próbáld ki most!

Hogyan védekezzünk a nyári szúnyoginvázió ellen?

A júniusban elszaporodó vérszívók szinte mindnyájunk életét megkeserítik. Az idei időjárás ráadásul rendkívül kedvező a kártevők számára. A hatalmas esőzések, belvizek, és az ezt követő forróság is hozzájárultak ahhoz, hogy a szúnyogok hihetetlen sebességgel szaporodjanak, és pár nap alatt szinte ellepjék az egész országot.

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értékes tartalmakkal ajándékozunk meg!

Vadalarm map

Ahol már Vadalarm termékeket használnak

Nézd meg a térképen, hogy ki használ Vadalarm terméket vagy termékeket. Szerte Magyarországon, sőt a határon túl is népszerűek a termékeink. Nálunk a minőségre épül a közösség! Tartozz te is a minőséget kedvelő gazdák körébe, válaszd a Vadalarm márkát!

Akik már minket választottak

Partnereink

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.